hirdetés
hirdetés

Kopott luxus

Használtan forgalomba helyezett autók között: 38 db Porsche, 5 db Ferrari s 1-1 Aston Martin és Maserati érkezett Magyarországra az első három hónapban

Ferrari féláron?

 

Az előzetes prognózisokkal ellentétesen alakult a használt autó import, ugyanis 2014 januártól március végéig terjedő időszakában minden eddiginél nagyobb számban érkeztek másodkézből származó gépkocsik hazánkba. Az új illetéktörvény bevezetésével ugyanis kormányzati szinten azt remélték, hogy csökken a külföldről beérkező használt autók száma - legalábbis kevesebb idős autó érkezik majd a 2014. január 1-én bevezetett, a külföldről behozott használt járművekre vonatkozó vagyonszerzési illeték miatt.

Ezzel szemben a növekvő költségeknek nem volt elrettentő hatása, az év első három hónapjában 20.735 autót helyeztek forgalomba használtan, ami 49,6 százalékkal múlta felül az egy évvel ezelőtti (2013 Q1: 13.863 autó), s 78,4 százalékkal a 2012-es eredményeket (2012 Q1: 11.625 autó). Az idén behozott gépjárművek esetében 59 százalékban tíz évnél idősebb kocsik voltak a kiválasztottak (12.357 autó), s mindössze minden ötödik négykerekű volt öt évnél fiatalabb (4250 autó).

A márkaösszetételt vizsgálva ebben az időszakban ismét a Volkswagen (2978 autó) bizonyult a legkeresettebb a hazai vásárlók körében, második helyre ezúttal a Ford (2187 autó) lépett fel, minimálisan megelőzve a BMW-t (2164 autó). A határon túlról érkező gépkocsik körében láthatóan nagy érdeklődés van a magasabb besorolású autók iránt: az Audi (1607 autó) és a Mercedes (1462 autó) is az első hatban végzett a listán. Luxusautókból is akad néhány a használtan forgalomba helyezett autók között: 38 db Porsche, 5 db Ferrari s 1-1 Aston Martin és Maserati érkezett Magyarországra az első három hónapban.

autopiac01.jpg

A típusok összehasonlításában a 3-as BMW végzett az élen (1314 autó), a képzeletbeli dobogó második fokára a Volkswagen Passat (1019 autó), harmadikra pedig a Volkswagen Golf (834 autó) lépett. A magasabb kategóriájú autók térhódítása ebben a szűrésben is megfigyelhető: negyedik helyen áll az Audi A4 (744 autó), hetedik a 5-ös BMW (487 autó), kilencedik az A-osztályú Mercedes (417 autó), s tízedik az Audi A6 (396 autó).

A legtöbb kintről érkező autó Budapesten (3526 autó), illetve Pest Megyében (2952 autó) talált gazdára, de szintén számos vásárló döntött külföldi autó mellett Győr-Moson-Sopron (1389 autó) és Bács-Kiskun Megyében (1302 autó). A legkevesebb importot Nógrád (322 autó) és Békés Megyében (462 autó) regisztrálták.

"Az új szabályozás sajnos nem hozta meg a várt változásokat, s továbbra is áramlanak be országunkba a bizonytalan előéletű, rossz állapotú, idős autók. Amellett, hogy ezek a gépkocsik közlekedésbiztonság és környezetvédelem tekintetében sem felelnek meg minden esetben az elvárásoknak, fenntartási költségeik jelentős terhet róhatnak az új tulajdonosokra, amivel gyakran nem is számolnak a vevők" - vélekedett Frank György, a Das WeltAuto megbízott márkaigazgatója. Az idős kocsik importjának a szigorúbb szabályozás vagy az új autó piac fellendülése szabhatna gátat. Ez utóbbi területen azonban a megfelelő finanszírozási lehetőségek, s a hitelfelvételi hajlam hiánya miatt nem várható átütő változás" - tette hozzá. 

pohu2014-04-30

hirdetés

Ajánlott olvasnivaló