hirdetés
hirdetés
  • 728_90
  • 728_90_2

Önállóan keres

A Bosch szerint 2020-ra minden Európában és Észak-Amerikában forgalomba helyezett új jármű rendelkezik majd ilyen hálózati kapcsolattal.

Közösségi parkolás

 

Minden autós út valamilyen parkolóhelyen fejeződik be, amit azonban először meg kell találni. A zsúfolt belvárosok forgalomterhelésének mintegy harmadát okozza közvetlenül a parkolóhely-keresés, különösen az útmenti szabad helyek ritkák. A Statista online-portál szerint az autóvezetők 87 százaléka intenzíven érdeklődik a parkolóhelyek felkutatását egyszerűsítő megoldások iránt. „A parkolóhelyek hosszas és körülményes keresgélése időigényes és stresszes feladat” – véli Dr. Dirk Hoheisel, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja. A közösségi alapú parkolás (Community-based Parking) formájában a Bosch nyitott szolgáltatás-platformot fejlesztett ki a stresszmentes parkolóhely-keresés érdekében. Különlegessége, hogy az autók önállóan találják meg, illetve jelentik az út mentén szabadon álló helyeket. Az információk ezt követően egy digitális parkolási térképen jelennek meg, s a szolgáltatásban résztvevő minden jármű számára – például a navigációs rendszeren keresztül – rendelkezésre állnak. Az autósok így kerülőutak nélkül juthatnak el a szabad helyekhez, ami jelentősen lerövidíti a keresgélést, illetve mérsékli a környezet terhelését.

bosch_parkol_2016_01

„A közösségi alapú parkolással az autók tulajdonképpen egyfajta érzékelővé válnak a tárgyak internetének (IoT) hálózatában, városaink pedig még okosabbak lehetnek” – magyarázta Hoheisel. Az út mentén szabadon álló parkolóhelyek felismeréséhez a Bosch az immár csaknem minden harmadik új gépkocsiban rendelkezésre álló parkolási asszisztens ultrahangos érzékelőit veszi igénybe. Segítségükkel az autók egyszerűen mellettük – akár 50 kilométer/órás sebességgel is elhaladva – érzékelik, hol található az út szélén álló járművek között megfelelő nagyságú szabad hely. Egy olyan kommunikációs interfész révén, mint például a Bosch Connectivity Control Unit (CCU) technikája, az információk először az adott járműgyártóhoz kerülnek, amely névtelen formában irányítja át azokat a Bosch IoT Cloud (BIC) adatbázisába. A Bosch az összes jármű adatait egyfajta intelligens digitális parkolási térképpé konvertálja, amely a hagyományos navigációs térképeken alapul, és minden járműgyártó számára elérhető. Ezek azután az összes szerverkapcsolattal rendelkező autóval megoszthatják a térképet. A Bosch szerint 2020-ra minden Európában és Észak-Amerikában forgalomba helyezett új jármű rendelkezik majd ilyen hálózati kapcsolattal.


A közösségi alapú parkolás „titka” az adatok megfelelő feldolgozása. Korántsem minden szabad hely, amelyet egy-egy autó érzékel az út mentén, tekinthető mindjárt parkolóhelynek. Lehet ugyanis szó éppen kapukijáróról, buszmegállóról vagy éppen a parkolás számára tiltott területről. A Bosch az úgynevezett Data Mining módszerét alkalmazza, hogy minden kétséget kizáróan alkalmas parkolóhelyként azonosíthassa az útszéli megfelelő szabad helyeket. „Az adathalászat segítségével adatok nagy tömegéből szűrhetjük ki gyorsan és célzottan a szükséges információkat” – magyarázta Hoheisel. Ha például egyszerre több jármű is felismer és jelent egy adott szabad helyet az út mentén, nagy valószínűséggel nem parkolóhelyről van szó, s a digitális parkolási térképen ennek megfelelően nem parkolóhelyként jelenik meg. Minél több jármű vesz részt a közösségi alapú parkolásban, annál pontosabb és szélesebb körű lehet a Bosch szolgáltatása. A jövőben akár az is elképzelhető, hogy a Bosch minden egyes parkolóhelyhez hosszúsági és szélességi adatokat is mellékelhet, így a járműspecifikus parkolóhely-keresésre is lehetőség nyílik, például lakóautók vagy kisautók számára.

bosch_parkol_2016_02

A közösségi alapú parkolás (Community-based Parking) feltétele bizonyos fokú alapvető adatmennyiség az útmenti szabad helyekről. A Bosch a Müncheni Műszaki Egyetemmel együttműködve készített tanulmányt, amelynek központi kérdése, hogy hány autónak kell egy adott szakaszon áthaladni és a szabad helyekről információt szolgáltatni ahhoz, hogy digitális parkolási térkép készülhessen. Az eredmény az adott út kategóriájától – főútvonal, mellékutca vagy hasonló – függően az áthaladó járművek már valamivel több mint egy százaléka is elegendő. Annak érdekében, hogy a szolgáltatás Németország-szerte elérhető legyen a városokban, célszerű több járműgyártóval is együttműködni. „Tudatosan készítettük el nyílt szolgáltatási platformként közösségi parkolási rendszerünket” – folytatta Hoheisel, mivel így egyidejűleg több járműgyártó is részt vehet benne.

bosch/gyári fotók2016-08-15

hirdetés

Ajánlott olvasnivaló