Teszt: Suzuki Swift, a legújabb
A véleményem továbbra sem változott a Suzuki Swift használhatóságát illetően: használati tárgy, közlekedési eszköz, nem a különféle lelki problémák, leginkább közúti aberráltság megoldóeszköze- mint ahogy nálunk sokan annak tekintik a négykerekűeket. Közlekedési eszköznek pedig nagyonis megfelelő.
Trúúú kolor
Idősebb korra az élet azért számtalan jóval is elhalmozza az embert- mondjon bárki bármit. Én például majdhogynem tökélyre fejlesztettem a magyarázkodást, miért is nem csináltam meg ezt vagy azt a munkát. Hivatkozások százai vannak készen a fejemben, mondhatni előregyártott panelként, mint kipróbált magyarázkodás a miért nem- válaszra. Amúgy szerényen: tanítómesterem - már ifjú koromban a nagy Karinthy Frigyes volt- a miért ne tessék bemenni az iskolába? című alapművével.
Most legutoljára a legújabb Suzuki Swift tesztjének megírása helyett volt szükségem e nem ritka emberi tulajdonság használatára. Az történt ugyanis, hogy bedöglött az én kisautóm. Megcsinálták, két napra rá ismét beteget jelentett. Most már alkatrészcserével tették használhatóvá. Aztán katt- se kép se hang- és ismét itt álltam, illetve ültem, autó nélkül.
Namost, ha valaki az összefüggésre is kíváncsi, az csodálkozni fog. Az én saját autóm egy huszonkét éves Daihatsu Charade, a meg nem írt anyag tárgya meg egy tegnapelőtt, a gyárból kigördült Suzuki. Mi a közös? Hát mindkettő japán márka! A Charade makacskodása elvette a kedvem a felkelő nap országában gyártott márkáktól. Hogy a Swiftet itthon, Esztergomban csinálják? Hát akkor kénytelen vagyok mégiscsak megírni ezt a cikket.
![]() |
![]() |
Szóval nálunk vendégeskedett egy fekete–fehér dekorációjú Suzuki Swift. Vérvonalát kutatva nekem először a korai Mickey Mouse jutott eszembe, a kormánykeréknél fütyülős színezéssel, már amennyiben a nyomdásznyelven f/f (lánykori nevén s/w) az színesnek számít. Aztán találtam egy helyes kis Fiatot, valahogy hajazott a festékfelhasználás, meg a minta is, ami mondjuk nem túl nagy csoda, lévén azért néminemű együttműködés a közeli Félsziget és a messze távol keleti Szigetek között- megint csak Esztergomban. Vagyis alapminta volt bőven- már ami a kolort meg a dekort illeti.
A lényegre térve, amire fel kell figyelni az újdonságnál: autógyártós szokás szerint kicsike külső változás az orr-részen: áttervezték, megvariálták az első lökhárítót és a dizájnerek örök kedvencét, a hűtőrácsot. Új színekkel is rendelhető: a paletta „azúrkék metál” és „ragyogó napsárga” lehetőségekkel egészült ki. Mondjuk ezt a „kisautó ravatalfeketében” verziót valamiért nem emelték ki, de szerintem azért jó móka. mindenképpen megnézi az utca népe.
Belül az újdonság, a fekete tónusú műszerfal, ami ugye a mi esetünkben nem annyira emeli a vidámság faktort a kocsiban ülőknél, de ez érdekes módon a kutyát se zavarta, lévén ő is dominánsan fekete/cser kombináció.
A műszerfal további extra elemek kezelőgombjainak elhelyezését is szolgálja. Nyomógombos +kulcs volt tesztautónk indítása, a kormánykeréken számomra is egészen használhatóan elhelyezett kezelőszervekkel, mint a nagyobb kategóriájú autóknál: a bluetooth-rendszer és az USB-port, az automata légkondicionáló, a tengelyirányban is állítható kormány, a tempomat, a fűtött első ülések élvezeti értéket jelentettek számomra. (Mondjuk némi fantáziával, mert a teszt idején a rekkenő típusú nyár volt, és az ülésfűtésről sajáttestileg gondoskodott mindenki.) Az ablaknyitó, leeresztő gombok azonban ennél az autónál is bizonyították állításomat, miszerint engem kihagytak az ember és/vagy autó tervezésből: a kartámasz használatával ennél az autónál sem tudom igénybe venni a megfelelő gombokat, viszont a hátuk ülők kéretlenül is kapnak huzatot tőlem. Apropos, hátul ülők: érdemes összehasonlítani a Csillagok Háborúja robotkatonáinak fejformáját a hátsó fejtámaszokkal.
A próbaút egy fontos eleme volt a Győr mellett lakó derék rokon felkeresése. Az M1 amúgy is jól példázhatja a helytállást a tesztautóknál: ha valahol folytonos nyáron is a hóekézés, az a Bécsbe vezető hadi út. Itt valahogy mindenki lélekben már Salzburg után, a Chiemsee-nél látja magát- legalábbis tempóilag, mert úgy hasítanak, mintha nem lenne némi sebességkorlát a magyar utakon.
Ez a harmadik generációs Swift az 1.2-as motorjával itt is megfelelt elképzeléseimnek. Ad egy: mert túléltem ezt a szakaszt, ad kettő, mert egészen jó tempóval tudtam beilleszkedni az úton folyó nagyszabású „ki nevet a végén” jellegű és tartalmú társasjátékba. Ami nekem viszont gondot jelentett, az az utastérbe betörő (nem beszökő, de nem ám) zaj, amit a kormányról távirányítható rádió sem tudott legyőzni. Vélhetőleg a nagyon dögösre méretezett gumik is benne voltak a kakofónia létrejöttében.
A visszafelé vezető úton már mérsékeltebb lendülettel igyekeztem az úton maradni: a jó lélek vidéki rokon mindenféle adományai diszkrét csendülésekkel figyelmeztettek erre. Jelentem a rekord méretű dinnye is, meg az autókárpit is túlélte a pesti népek hedonista hajlamait, a befőttekről és lekvárokról nem is beszélve.
A fogyasztás? Nos nemcsak a beltartalma/külleme kezd nagyautós lenni a legújabb Swiftnek, de ez a jellemző sem akar valahogy lemaradni. Összességében persze nem volt annyira kibírhatatlan, hogy ne vállalnék be máskor is egy-egy ilyen autót. A véleményem ugyanis továbbra sem változott a Suzuki használhatóságát illetően: használati tárgy, közlekedési eszköz, nem a különféle lelki problémák, leginkább közúti aberráltság megoldóeszköze- mint ahogy nálunk sokan annak tekintik a négykerekűeket.
Ár Ft | ||
Swift 1.2 GC AC, ESP 3 ajtós | 2 790 000 | |
Swift 1.2 GLX AC, CD/MP3 ESP 3 ajtós | 3 390 000 | |
Swift 1.2 GC AC, ESP | 2 990 000 | |
Swift 1.2 GLX AC, CD/MP3 ESP | 3 490 000 | |
Swift 1.2 GLX AC, CD/MP3 ESP 4WD | 3 890 000 | |
Swift 1.2 GS AAC | 3 990 000 | |
Swift 1.2 GS AAC AT | 4 290 000 | |
Swift 1.25 dizel GLX AC, CD/MP3 ESP | 3 950 000 | |
Metál, gyöngyház felár: 95 000 Ft. |

Ajánlott olvasnivaló
Érdekes lehet még
Suzuki Alto 1.0 GLX AC
Ár: | 2.499.000 Ft |
Felépítés: | Ferdehátú |
Üzemanyag: | Benzin |
Váltó: | Manuális |
Suzuki SPLASH 1.0 GC (AC)
A megújult változat
Ár: | 2.203.000 Ft |
Felépítés: | Ferdehátú |
Üzemanyag: | Benzin |
Váltó: | Manuális |
Suzuki SPLASH 1.0 GLX (CD/MP3 AC)
A megújult változat
Ár: | 2.624.000 Ft |
Felépítés: | Ferdehátú |
Üzemanyag: | Benzin |
Váltó: | Manuális |